Rádió

Anime plusz facebook

Animesorozat lesz az Akirából, jön a 4K-verzió

  • Kategória: Hirek
  • Megjelent: 2019. augusztus 22. csütörtök, 16:22
  • Írta: Karcub Károly
  • Találatok: 423
Júniusban jött a hír, hogy 2021-ben jön az élőszereplős Akira, aminek Taika Waititi lesz a rendezője. Az elkövetkezendő években azonban nemcsak ez lesz az egyetlen újdonság, a Verge szerint 2020 áprilisában Japánban megjelenik Katsuhiro Otomo filmjének 4K-változata. Az Akirát az elmúlt években többször felújították, 2001-ben DVD-n adták ki, és 2009-ben jelent meg a Blu-ray lemez formájában. A Los Angeles-ben tartott Anime Expón kiderült az is, hogy Otomo új animesorozatot is készít az Akirából. Ez nem folytatás lesz, hanem az eredeti, 1982 és 1990 között megjelent mangasorozatot viszik képernyőre. Otomo állítólag nem volt elégedett az 1988-as adaptációjával, mert úgy érezte, hogy az időhiány és a szűkös költségvetés miatt nem tudta megvalósítani, amit eredetileg eltervezett.



Katsuhiro Otomo emellett egy új animációs filmen is dolgozik Orbital Era címen. Az 1988-as Akira és a 2004-es Steamboy után ez lesz a harmadik egész estés mozifilmje. A közeljövőben játszódó történet egy csapat fiatalról szól majd, akik egy épülő űrkolónián tengetik életüket, és már el is készült egy 44 másodperces előzetes hozzá.




Forrás: index.hu

Hirek

  • Nyitott ajtókkal száguldott a japán szupervonat 2019-08-22 19:09:06

    Nyitva maradtak egy japán gyorsvonat ajtajai, miközben 280 km/órás sebességgel száguldott - írta meg a BBC. A vonat 4 kilométeren keresztül ment így, amíg a mozdony vezetőjének fel nem tűnt, hogy nyitva maradt az egyik ajtó. A szerelvényen lévő 340 utas közül senki nem sérült meg, azonban a...

    Bővebben ...

  • Több ismert rendezőjét is elveszítette a Kyoto Animation a tűzvészben 2019-08-22 16:28:24

    A kiotói rendőrség pénteken az érintett családok beleegyezésével közzétette a júniusban történt tűzeset 35 halálos áldozata közül tíznek a nevét. A halottak között van a 47 éves Takemoto Jaszuhiro, a stúdió vezetőrendezője, akinek nevéhez egyebek közt a Lucky Star című animesorozat fűződik. Életét...

    Bővebben ...

  • Animesorozat lesz az Akirából, jön a 4K-verzió 2019-08-22 16:22:42

    Júniusban jött a hír, hogy 2021-ben jön az élőszereplős Akira, aminek Taika Waititi lesz a rendezője. Az elkövetkezendő években azonban nemcsak ez lesz az egyetlen újdonság, a Verge szerint 2020 áprilisában Japánban megjelenik Katsuhiro Otomo filmjének 4K-változata. Az Akirát az elmúlt években...

    Bővebben ...

  • Kyoto Animation Studio leégése 2019-08-12 15:25:26

    Ellopták a novelláját, ezért gyújthatta fel a férfi azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember halt meg, tíz pedig súlyosan megsérült - írta pénteken a japán sajtó. A beszámoló szerint a gyanúsított tettének elkövetése közben azt kiabálta, hogy plágium áldozata. A helyi...

    Bővebben ...

  • Kaya Tsukiyama és Hiroaki Igano újabb történettel kedveskedik a rajongóknak God's Lover címmel. 2019-03-03 15:44:36

    Március 4-én indul útjára a focis manga, a The Knight in the Area szerzőpárosának legújabb műve, a God's Lover. A sztori a Kodansha kiadó Weekly Young Magazine c. magazinjában fut majd. Műfaj, téma: rejtély, szemüveges szereplő, virtuális valóság Összefoglaló: A nem túl távoli jövőben a virtuális...

    Bővebben ...

  • A lebegő világ képe – Az ukijo-e hatás képzőművészeti pályázat 2019-03-03 14:51:21

    A japán–magyar diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulója alkalmából, a Duna Múzeum nyílt pályázatot hirdet képzőművészek számára, amelynek témája: A lebegő világ képe – Az ukijo-e hatás. Az ukijo-e XVII. és XIX. század között felvirágzó japán művészeti stílus, a kifejezés jelentése: „a lebegő...

    Bővebben ...

  • Leveszik a pornót a japán vegyesboltokban a külföldiek miatt 2019-02-16 16:24:02

    Két nagy japán üzletlánc is is leszedi a polcairól a felnőtt tartalmú újságokat, mivel a nyáron rendezett Rögbi Világkupára több százezer turistát várnak a szigetországba, számolt be a CNN. Jövőre pedig Japán rendezi az olimpiát, ami alatt szintén nem lesznek kívánatosak a szexújságok a boltok...

    Bővebben ...

  • Teszteljük a hirek modult 2019-02-16 14:28:00

    Az anime sajátos formája a mangához képest kissé késleltetve, a második világháborút követő zaklatott lelki világú Japánban alakult ki. Például számos műben megfigyelhető az atombomba gombafelhője. Egyik ilyen az Akira, mely a 80-as évek egyik nagy anime disztópiája, amikorra a feszült társadalmi...

    Bővebben ...

  • Elkészült a web 2019-02-16 14:22:34

    Hoszas várakozást követően ismét elérhető weboldalunk!

    Bővebben ...

Az oldal sütiket használ.